A Horvátországi Református Keresztyén Egyház második zsinata után, amelyet 1998. november 7-én tartottak Laskón (Lug), az Egyház a zsinat határozataival összhangban folytatta működését. Ezeknek a határozatoknak megfelelően az Egyház irányítását egy héttagú Végrehajtó Bizottság vette át, amelynek feladata az Egyház vezetése volt a harmadik zsinat összehívásáig és az új püspök megválasztásáig. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogyan működött a Horvátországi Református Keresztyén Egyház a 1998-as laskói (lugi) zsinattól az 1999-es egyházszakadásig, amikor egy új vallási közösséget alapítottak.

Ez a cikk horvát nyelven az alábbi hivatkozáson érhető el (Ovaj članak je dostupan na hrvatskom jeziku na sljedećem linku): Reformirana kršćanska crkva u Hrvatskoj od Sinode u Lugu 1998. do raskola 1999.

Előző cikk: A Horvátországi Református Keresztyén Egyház az 1993-as önállóvá válástól az 1998-as laskói zsinatig

Endre Lángh elfogadta a Zsinat határozatait. Magán a Zsinaton megszavazta azok elfogadását, ezt követően pedig a hivatalos levelezésben tiszteletbeli püspökként írta alá magát, ahogyan arról a Zsinat is döntött. Ugyanakkor a héttagú Végrehajtó Bizottság egyik tagjává is megválasztották, és részt vett annak munkájában.

A Végrehajtó Bizottság első ülését, amely egyben a Horvátországi Református Keresztyén Egyház elnökségeként is működött, 1998. november 26-án tartották az Eszéki Evangélikus Egyház helyiségeiben. Az ülésen Endre Lángh is jelen volt, és aktívan részt vett a vitában, valamint a döntések meghozatalában.

Amint azt az előző cikkben is ismertettük, a Végrehajtó Bizottság elnökévé Varga György lelkipásztort választották, akinek megválasztását maga Lángh is támogatta. Ugyanakkor arról is döntés született, hogy a „tiszteletbeli püspök” tiszteletbeli címének megfelelően képviselheti az Egyházat, amikor erre szükség van (különféle fogadásokon és hasonló alkalmakon) az új püspök megválasztásáig, ugyanakkor azt is kimondták, hogy „… az elnökség (a Végrehajtó Bizottság) jóváhagyása nélkül semmilyen döntést nem hozhat, semmit nem írhat alá stb.”

Endre Lángh vitatni kezdi a második zsinat határozatait

Már 1998 decemberében nyilvánvalóvá vált, hogy Endre Lángh többé nem fogadja el a második zsinat határozatait.

A zsinati határozatok megtámadásának, illetve megsemmisítésének bejelentése

Egy Angliából a tordinci lelkipásztorhoz intézett levelében arról ír, hogy komolyan fontolgatja az 1998. november 7-én megtartott zsinat megsemmisítését. Indokként a zsinat elégtelen előkészítését, a küldöttek megválasztásának módját, a tanácskozás lefolyását, a horvát és cseh küldöttek állítólagos háttérbe szorítását, a vendégekkel való bánásmódot, valamint azt az állítását hozza fel, hogy az újonnan megválasztott vezetésnek nincs alkotmányos alapja az Egyház Alkotmányában.

A levélből egyértelműen kitűnik, hogy Lángh már ekkor fontolóra vette a Zsinat határozatainak megtámadását, noha magán a Zsinaton elfogadta azokat és megszavazta őket. A levelezésből az is kiderül, hogy megpróbálta megnyerni egyes lelkipásztorok és gyülekezeti képviselők támogatását annak érdekében, hogy támogassák a zsinati határozatok megtámadására irányuló javaslatát.

A levél tartalmából az is világosan látszik, hogy Endre Lángh nem csupán a második zsinat határozatait kívánta megkérdőjelezni, hanem bizalmatlanságot is igyekezett kelteni a héttagú Végrehajtó Bizottsággal szemben, amely átvette az Egyház irányítását. Ennek során különösen a finanszírozás kérdését használta fel: azt állította, hogy a Végrehajtó Bizottság a gyülekezetektől bevételeik tíz százalékának befizetését kéri, és összehasonlította a kisebb és a nagyobb gyülekezetek pénzügyi helyzetét. Ilyen megfogalmazásokkal azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy az új vezetés saját érdekeit követi, és igazságtalanul terheli egyes egyházközségeket. Ugyanakkor a levélből az is kitűnik, hogy ezeket a kifogásokat eszközként kívánta felhasználni a lelkipásztorok és presbiterek megnyerésére a Végrehajtó Bizottsággal szemben. Sőt, azt is javasolta, hogy az összejövetelek valódi célját előre ne hozzák nyilvánosságra, nehogy a terv idő előtt ismertté váljon. Így a pénzügyi kérdés nem pusztán egy legitim vita tárgyaként jelenik meg, hanem a törvényesen megválasztott egyházi vezetés elleni ellenállás megszervezésének eszközeként is.

Az 1999. január 11-i határozat

1999. január 11-én, két hónappal a második zsinat után, Endre Lángh kiadott egy dokumentumot, amelyet a Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatalának határozataként címzett. Ebben kijelentette, hogy az 1998. november 7-én megtartott zsinatot megsemmisíti, és annak valamennyi határozatát érvénytelennek nyilvánítja.

A dokumentumot rajta kívül Jaroslav Mahaček írta alá a Zsinati Tanács nevében, valamint Andel Károly és Csáti Szabó Lajos a Lelkészi Kollégium képviseletében.

Már maga a határozat kibocsátójának megnevezése is súlyos alkotmányjogi és egyházjogi kérdéseket vet fel. A dokumentum ugyanis a Horvátországi Református Keresztyén Egyház Püspöki Hivatalának nevében került kiadásra. A Püspöki Hivatal azonban nem volt az Egyházat irányító testület. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház akkori Alkotmánya szerint a legfőbb törvényhozó és irányító testület a Zsinat volt, míg ülései között az Egyházat a Zsinati Tanács vezette. A Püspöki Hivatal kizárólag a püspök adminisztratív hivatala volt, amely adminisztratív és technikai feladatokat látott el, és az Egyház Alkotmánya nem ismerte el önálló hatáskörrel rendelkező testületként.

Az 1998. november 7-én megtartott második zsinat után még ez az adminisztratív hivatal sem működhetett tovább korábbi formájában. A Zsinat a Horvátországi Református Keresztyén Egyház irányítását egy héttagú Végrehajtó Bizottságra bízta, amely az új Zsinat összehívásáig valamennyi irányítási jogkört átvette. Endre Lánghot felmentették az Egyház vezetése alól, és kizárólag a tiszteletbeli püspöki címet tarthatta meg, anélkül, hogy önállóan döntéseket hozhatott volna az Egyház nevében.

Ennek következtében az 1999. január 11-én kelt dokumentum olyan testület nevében született, amely már a második zsinat előtt sem volt az Egyház alkotmányos irányító szerve, a zsinat után pedig adminisztratív hivatalként sem létezett többé olyan formában, amely fel lett volna jogosítva arra, hogy a Horvátországi Református Keresztyén Egyház nevében eljárjon.

Még ha azonban figyelmen kívül is hagynánk a fent említett körülményeket, továbbra is fennmarad a döntő jelentőségű hatásköri kérdés. A Református Egyház zsinati–presbiteri egyházkormányzati rendjében sem püspök, sem adminisztratív hivatal, sem bármely más testület nem jogosult a Zsinat határozatainak hatályon kívül helyezésére vagy megsemmisítésére. A Zsinat az Egyház legfőbb törvényhozó testülete, ezért határozatait kizárólag egy új, törvényesen összehívott Zsinat módosíthatja vagy helyezheti hatályon kívül. Következésképpen az 1999. január 11-i határozat sem egyházjogi, sem jogi értelemben nem válthatott ki olyan hatást, amely a második zsinat határozatainak megsemmisítésére irányult volna.

A határozat preambuluma

A határozat a következő állítással kezdődik:

„…a RKCH-ban a Laskón (Lug) 1998. november 7-én megtartott Zsinatot követően kialakult helyzet alapos mérlegelése alapján, több egyházközség kérésére, valamint a Világszövetség és néhány testvéregyházi vezető ajánlására…”

Ez a megfogalmazás számos kérdést vet fel.

Mindenekelőtt a dokumentum nem jelöli meg, hogy ki végezte el a hivatkozott „helyzet alapos mérlegelését”, és azt sem indokolja meg, hogy milyen tények alapján született meg a határozat.

Továbbá nem nevezi meg azokat az egyházközségeket sem, amelyek állítólag a Zsinat határozatainak megsemmisítését kérték. A határozathoz egyetlen ilyen kérelmet sem csatoltak, és azt sem tüntették fel, hogy mely gyülekezetekről van szó.

Ugyanígy nem derül ki az sem, hogy a dokumentum melyik Világszövetségre hivatkozik. Feltételezhető, hogy a Református Egyházak Világszövetségéről van szó, azonban a határozathoz semmilyen olyan iratot nem mellékeltek, amely igazolná egy ilyen ajánlás létezését.

Sőt, Endre Lángh korábbi levelezéséből az is kitűnik, hogy a Református Egyházak Világszövetségének főtitkára, dr. Milan Opočenský, értesült a Zsinat megtartásáról, és annak összehívását az önálló országos egyház belső ügyének tekintette, amelyet elfogadott.

Ugyanilyen módon ismeretlen marad az is, hogy kik azok a „testvéregyházi vezetők”, akikre a határozat hivatkozik, mivel sem neveket, sem bármilyen írásos dokumentumot nem tüntettek fel.

A határozat indokolása

Az indokolásban szereplő kifogások többsége a Zsinat levezetésének módjára és annak határozataira vonatkozott.

Az ilyen kifogásokat azonban magán a Zsinaton kellett volna előterjeszteni, amikor a küldöttek megvitathatták és eldönthették volna azokat. Endre Lángh sem a vita során, sem a szavazás előtt nem hozta fel ezeket a kifogásokat, hanem részt vett valamennyi határozat meghozatalában, és azokat megszavazta.

Az a tény, hogy egyes határozatok esetleg nem voltak elfogadhatók minden küldött vagy minden gyülekezet számára, nem kérdőjelezi meg azok jogi érvényességét. A zsinati–presbiteri egyházkormányzati rendszerben a határozatok többségi szavazással születnek, és azok azokra is kötelezőek, akik ellenük szavaztak vagy kisebbségben maradtak.

A határozat különösen jelentős része

Noha a fent ismertetett okok miatt ez a határozat sem egyházjogi, sem jogi szempontból nem volt érvényes, mégis tartalmaz egy rendkívül fontos megállapítást, amely később jelentős bizonyító erővel bírt a bírósági eljárásokban.

A dokumentum végén ez olvasható:

„Ha valamely gyülekezet nem kíván a RKCH kötelékében maradni, és meg akarja változtatni a nevét (vagy ezt már megtette), e levél kézhezvételétől számított tíz napon belül értesítenie kell a Püspöki Hivatalt, hogy ismert legyen, mely gyülekezetek maradtak a RKCH-ban, és melyek döntöttek annak elhagyása mellett.”

Ez a kijelentés különös jelentőséggel bír, mert azt mutatja, hogy Endre Lángh 1999 elején maga is abból a feltételezésből indult ki, hogy a református egyházközségek (gyülekezetek) jogosultak önállóan dönteni saját jogi helyzetükről. A szövegből egyértelműen következik, hogy álláspontja szerint az egyes gyülekezetek maguk dönthetnek arról, hogy a Horvátországi Református Keresztyén Egyház kötelékében maradnak-e, vagy abból kilépnek, illetve megváltoztathatják nevüket. Más szóval abból indult ki, hogy a gyülekezetek önálló jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező jogi személyek, amelyek saját döntéseket hozhatnak.

Éppen ezt az álláspontját változtatta meg néhány évvel később teljes mértékben. Számos bírósági eljárásban Endre Lángh, majd később a Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház az ellenkező jogi álláspontot képviselte, azt állítva, hogy a református gyülekezetek nem rendelkeznek jogi személyiséggel és jogképességgel, ezért nem dönthetnek önállóan saját jogi helyzetükről, valamely egyházi közösséghez való tartozásukról vagy vagyonuk feletti rendelkezésről.

Ezért, függetlenül attól, hogy az 1999. január 11-i határozat önmagában jogilag és egyházjogilag érvénytelen volt, ez a része rendkívüli jelentőséggel bír. Írásos bizonyítékul szolgál arra, hogy közvetlenül az egyházszakadás után maga Endre Lángh is elismerte a református gyülekezetek jogi önállóságát. Ez nyilvánvaló ellentmondásban áll azzal a jogi állásponttal, amelyet később a jogutódlással és az egyházi ingatlanok tulajdonjogával kapcsolatos bírósági perekben képviselt

Péter Szenn 2025-ös tanúvallomása

Érdekes, hogy csaknem huszonhét évvel a laskói események után a második zsinattal kapcsolatos kulcsfontosságú tényeket Péter Szenn, a Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház püspöke is megerősítette. Ez az az egyházi közösség, amely az 1999-es egyházszakadás után jött létre.

A Szuzai Református Egyházközség ingatlanaira vonatkozó törlési perben 2025. június 12-én tartott tárgyaláson Péter Szenn a következőket vallotta:

„1998 novemberében Lángh püspök a lelkipásztorokkal és a gyülekezetekkel egyeztetve összehívta a Zsinatot. Ezen a Zsinaton jelen volt János Kettős és még mintegy 150 ember. Ezen a Zsinaton János Kettős és Jakab Sándor javaslatára szavazást tartottak, és ennek eredményeként Endre Lángh többé nem volt a Horvátországi Református Keresztyén Egyház püspöke.”

Ez a nyilatkozat különös jelentőséggel bír, mivel éppen a Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház képviselőjétől származik. Megerősíti ennek a történeti eseménysornak a legfontosabb tényét: azt, hogy a második zsinat 1998. november 7-én olyan határozatot hozott, amelynek következtében Endre Lángh megszűnt a Horvátországi Református Keresztyén Egyház püspöke lenni.

Péter Szenn ugyanazon a tárgyaláson a következőket is kijelentette:

„Ami az 1998 novemberi Zsinaton történteket illeti, Lángh püspök konzultált a Református Egyházak Világszövetségével, ahol azt mondták neki, hogy az egyházi törvények szerint a Zsinatot csak egy új Zsinat nyilváníthatja érvénytelennek.”

Ha ez a tanúvallomás helytálló, abból az következik, hogy a Református Egyházak Világszövetsége is a Református Egyház zsinati–presbiteri egyházkormányzati rendjével összhangban lévő álláspontot képviselte. Egy törvényesen összehívott Zsinat határozatait ugyanis sem a püspök, sem más egyházi testület nem semmisítheti meg; erre kizárólag egy új, törvényesen összehívott Zsinat jogosult.

Éppen itt merül fel azonban egy lényeges egyházjogi és jogi kérdés. A második zsinat után a következő Zsinat összehívásának joga nem Endre Lánghot illette meg, hanem a Végrehajtó Bizottságot, amelyre a Zsinat a Horvátországi Református Keresztyén Egyház vezetését bízta az új püspök megválasztásáig. Mivel maga Péter Szenn is megerősítette, hogy Endre Lángh 1998. november 7-e után már nem volt a Horvátországi Református Keresztyén Egyház püspöke, felmerül a kérdés, hogy milyen felhatalmazás alapján hívhatott volna össze új Zsinatot az Egyház nevében.

Péter Szenn ezt követően a következőket mondta:

„Ezért Lángh püspök 1999 februárjában új Zsinatot hívott össze. Ezen a Zsinaton olyan döntés született, hogy a Laskón 1998 novemberében megtartott Zsinatot érvénytelenítik.”

Éppen ez a vallomás mutat rá egy nyilvánvaló jogi és egyházjogi ellentmondásra. Ha ugyanis – amint maga a tanú is megerősíti – Endre Lángh a második zsinat döntése következtében megszűnt a Horvátországi Református Keresztyén Egyház püspöke lenni, akkor ugyanennek az Egyháznak a nevében nem hívhatott össze új Zsinatot, és annak elnöki tisztét sem tölthette be. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház akkori Alkotmánya szerint erre a jogkörre kizárólag a Végrehajtó Bizottság volt jogosult, vagyis az a testület, amelyet a második zsinat választott meg az Egyház vezetésére a következő Zsinat megtartásáig.

Így Péter Szenn tanúvallomása – bár azt az 1999-es események magyarázatának szándékával tette – egyidejűleg két kulcsfontosságú tényt is megerősít: egyrészt, hogy Endre Lánghot 1998. november 7-én felmentették a Horvátországi Református Keresztyén Egyház püspöki tisztségéből, másrészt, hogy az egyházjog szerint a második zsinat határozatait kizárólag egy új, törvényesen összehívott Zsinat módosíthatta vagy helyezhette hatályon kívül.

Egyházszakadás a Horvátországi Református Keresztyén Egyházban

Az 1998. november 7-én Laskón (Lug) megtartott második zsinat határozatainak egyoldalú érvénytelennek nyilvánítása jelentette a Horvátországi Református Keresztyén Egyházon belüli egyházszakadás kezdetét.

Miközben a Zsinat döntésével megválasztott Végrehajtó Bizottság továbbra is ellátta feladatát, és előkészítette a harmadik zsinatot, amelyet 1999 májusára terveztek összehívni, addig a református gyülekezetek és lelkipásztorok egy része úgy döntött, hogy Endre Lánghot követi, és a törvényesen megtartott Zsinat, valamint az általa megválasztott egyházi vezetés döntésein kívül folytatja működését.

Így valójában két csoport alakult ki. Az elsőt azok a gyülekezetek alkották, amelyek továbbra is a Horvátországi Református Keresztyén Egyház keretein belül működtek, elismerve a második zsinat határozatait és a Végrehajtó Bizottság tekintélyét. A második csoportot Endre Lángh és azok a gyülekezetek alkották, amelyek elfogadták az eseményekről adott értelmezését, és a Zsinat döntéseitől függetlenül folytatták működésüket.

Az 1999. február 20-án megtartott gyűlés

1999. február 1-jén kelt levelében Endre Lángh – ismét püspökként feltüntetve magát – 1999. február 20-ára rendkívüli zsinatot hívott össze a Horvátországi Református Keresztyén Egyház számára.

A gyűlést Eszéken (Rétfalu) tartották meg, és a jegyzőkönyv szerint tizenöt egyházközség képviselői voltak jelen.

A jegyzőkönyv elemzése azonban már önmagában is több kérdést vet fel. A felsorolt közösségek egy része nem önálló református egyházközség volt, hanem kisebb létszámú leánygyülekezet (fília), mint például Béllye (Beli Manastir), Pleternica, Brekinska, Vinkovci és Eszék. A jegyzőkönyvből az sem állapítható meg, hogy valamennyi felsorolt közösséget törvényesen megválasztott küldöttek képviselték-e, vagy képviseletük kizárólag egyes lelkipásztorok jelenlétén alapult.

Ezen a gyűlésen Endre Lánghot püspökké választották, megválasztottak egy új, hat tagból álló Zsinati Tanácsot, valamint létrehozták a két esperességet: az Eszéki és a Baranyai Esperességet.

A résztvevők elfogadták azt a javaslatot is, hogy semmisítsék meg az 1998. november 7-én Laskón (Lug) megtartott második zsinat határozatait.

Egyházjogi és alkotmányjogi kérdések

Egyházjogi és alkotmányjogi szempontból felmerül ennek a gyűlésnek az érvényessége.

A Horvátországi Református Keresztyén Egyház 1993. évi Alkotmányának 48. cikke szerint a Zsinatot kizárólag az Egyház Elnöksége hívhatta össze. A második zsinat határozatait követően ezt a feladatot ideiglenesen a Végrehajtó Bizottság látta el, amelyre a Zsinat az Egyház vezetését bízta az új püspök megválasztásáig.

Endre Lángh, akit a második zsinat határozata felmentett az Egyház vezetése alól, és aki kizárólag a tiszteletbeli püspöki címet tarthatta meg, nem rendelkezett felhatalmazással a Zsinat összehívására, sem arra, hogy a Horvátországi Református Keresztyén Egyházat képviselje, kivéve azokat a protokolláris alkalmakat, amelyekre a Végrehajtó Bizottság külön felhatalmazást adott számára.

További kérdést vet fel maga a püspökválasztás is.

A Horvátországi Református Keresztyén Egyház Alkotmányának 57. cikke szerint ugyanis a püspököt nem a zsinati küldöttek választották, hanem az egyházközségek presbitériumai (egyházközségi tanácsai). Ugyanezen eljárás szerint választották meg a főgondnokot, a missziói referenst és a Zsinat titkárát is, amint azt az Alkotmány 60. és 61. cikke előírta.

Ezért Endre Lángh megválasztása magán a gyűlésen nem a Horvátországi Református Keresztyén Egyház akkor hatályos Alkotmányában előírt eljárás szerint történt.

Ha az egész eljárást az akkori egyházjog fényében vizsgáljuk, ez a gyűlés nem tekinthető a Horvátországi Református Keresztyén Egyház törvényesen összehívott Zsinatának. Történelmi jelentősége azonban vitathatatlan volt, mivel ezzel vette kezdetét annak a csoportnak a szervezett működése, amely rövid időn belül önálló egyházi közösségként lépett fel.

Az új vallási közösség nyilvántartásba vétele

Kevesebb mint két héttel a gyűlés megtartása után Endre Lángh megtette a következő jogi lépést is.

1999. március 4-én a Horvát Köztársaság Statisztikai Hivatalánál nyilvántartásba vették az új jogi személyt „Reformirana kršćanska crkva u RH – Biskupski ured” (Horvátországi Református Keresztyén Egyház – Püspöki Hivatal) néven, amelynek székhelye Vinkovci, Vladimira Nazora utca 32. volt.

Az új vallási közösség új törzsszámot kap

Az új vallási közösség új törzsszámot (matični broj) kapott, mégpedig a 1427814-es számot, amellyel önálló jogi személyiséget szerzett, és saját nevében vehetett részt a jogforgalomban.

Ezzel egyidejűleg a Horvátországi Református Keresztyén Egyház, amelyet a Végrehajtó Bizottság vezetett, tovább folytatta működését az 1993. február 24-i első nyilvántartásba vétel alapján, a 0245453-as törzsszám alatt.

Ez a tény kiemelkedő jogi jelentőséggel bír. 1999 márciusától a Horvát Köztársaságban két vallási közösség, illetve két különálló jogi személy létezett, mindegyik saját törzsszámmal és önálló jogi identitással.

Az első a Horvátországi Református Keresztyén Egyház volt, amelyet 1993-ban alapítottak, és amely megszakítás nélkül folytatta működését, tiszteletben tartva a második zsinat határozatait, miközben a Végrehajtó Bizottság vezetésével előkészítette az új választó zsinatot.

A második az újonnan nyilvántartásba vett „Reformirana kršćanska crkva u RH – Biskupski ured” (Horvátországi Református Keresztyén Egyház – Püspöki Hivatal) volt, amelyet Endre Lángh vezetett (a mai Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház).

Az újonnan alapított közösség a következő évek során azt állította, hogy az 1993-ban alapított Horvátországi Református Keresztyén Egyház jogutódja és folytatója. Az események kronológiai sorrendje, a Horvát Köztársaság Statisztikai Hivatalának dokumentációja, valamint a két különálló jogi személy folyamatos működése azonban arra a következtetésre vezet, hogy 1999 folyamán egy új vallási közösség jött létre, míg a Horvátországi Református Keresztyén Egyház (ma: Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház) az 1993-ban megszerzett jogi személyisége alapján folytatta működését.

Az 1999. január 30-i jegyzőkönyv mint az új egyházi közösség megszervezésének bizonyítéka

További megerősítést arra, hogy 1999 elején nem a Horvátországi Református Keresztyén Egyház működésének folytatásáról, hanem egy új egyházi közösség megszervezéséről volt szó, az úgynevezett Zsinati Tanács 1999. január 30-i ülésének jegyzőkönyve nyújt. A jegyzőkönyv tartalmából több jelentős tény is kitűnik.

Mindenekelőtt az 1998. november 7-én Laskón (Lug) megtartott második zsinat határozatait „jogellenesnek” (nelegalne) minősítik, amellyel nyíltan megszakítják a folytonosságot az akkori törvényes egyházi vezetéssel. Ezzel egyidejűleg új vezetőség megválasztására, új bizottságok létrehozására, valamint egy új Alapszabály és új egyházi szabályzatok kidolgozására szolgáló bizottság kinevezésére kerül sor. Ezek olyan intézkedések, amelyek egy új szervezet létrehozására jellemzőek, nem pedig egy már meglévő egyház rendes működésére.

Különösen jelentős, hogy a jegyzőkönyv előirányozza egy „Reformirana kršćanska crkva u R.H. – Biskupski ured” elnevezésű szervezeti forma létrehozását, Vinkovci székhellyel. Röviddel ezután éppen ezen a néven nyújtották be a bejegyzési kérelmet a Horvát Köztársaság Statisztikai Hivatalához, amelynek nyomtatványán a bejegyzés indokaként kifejezetten az „alapítás” (osnivanje) szerepelt. 1999. március 4-én ennek a közösségnek új törzsszámot adtak, amely eltért az 1993-ban nyilvántartásba vett Horvátországi Református Keresztyén Egyház törzsszámától.

Az új jogi személy működésének folytonosságára utal az a tény is, hogy a karancsi ingatlant, amelyet a jövőbeni konferenciaközpont céljára vásároltak, éppen a „Reformirana kršćanska crkva u R.H. – Biskupski ured” nevére jegyezték be. Ez a jogi személy valójában az Országos Egyházat, vagyis egy önálló vallási közösséget képviselte, nem pedig a Horvátországi Református Keresztyén Egyházat, amely már 1993 óta saját jogi személyiséggel és törzsszámmal rendelkezett. Ha valóban ugyanarról a jogi személyről lett volna szó, nem lett volna szükség sem új bejegyzésre, sem új név, sem új törzsszám használatára.

Lásd bővebben: A Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház elismerte, hogy egyházszakadásból jött létre.

Mindez megerősíti, hogy 1999 folyamán egy új egyházi és jogi struktúra jött létre, amely később Horvátországi Református Kálvini Keresztyén Egyház névre változtatta nevét, míg a Horvátországi Református Keresztyén Egyház az 1993-ban megszerzett jogi személyisége alapján folytatta működését.

A következő részben bemutatjuk, miként folytatta működését a Végrehajtó Bizottság, mint a második zsinat döntése alapján a Horvátországi Református Keresztyén Egyház vezetésére egyedül felhatalmazott testület, az Egyház Alkotmányával összhangban. Külön figyelmet kap a törvényes választó zsinat előkészítése és megtartása, az új püspök megválasztása, valamint azok a kihívások, amelyekkel az Egyház az egyházszakadást követően szembesült. Bemutatásra kerül továbbá az is, hogy a Horvátországi Református Keresztyén Egyház miért változtatta meg 1999 júniusában nevét Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházra, majd később Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházra (Reformatska kršćanska crkva Mađara u Hrvatskoj), valamint hogy ezek az események miként hatottak a későbbi jogvitákra az egyházi identitás, a jogutódlás és az egyházi vagyon tulajdonjoga tekintetében.

Folytatás: Mađarska reformatska kršćanska crkva u Hrvatskoj od treće Sinode, 1999. godine do 2002. godine

Szerző: dr. Jasmin Milić